Sziget, Kézilabdás SUP

10617291_10203538727842527_360349918_n

Sűrű napok voltak és lesznek mostanában, kevesebb az óra, még szünidő van, de sok a SUP-program. Apával és Lillával lementünk a Fertő tóra, közös SUPolásra hívtak. Jó volt másokkal megismerkedni, találkozni. A múlt hét fényképek válogatásával telt el, főleg a horvát tengerparti képeket rendszerezem. Rengeteget fotóztam. Sokat töltök fel a Facebookra közülük.
Folyamatosan tárgyalunk, egyeztetünk, több helyre is hívnak SUPolni, ezeket készítjük elő.
Voltam a Szigetfesztiválon, ahol egy angol-magyar kite-os fiúval találkoztam, aztán Istvánékkal, velük mentem a Madness és a Prodigy koncertre. Kedden Szegedre mentünk apával és Csaba Lacival, a Szeged Pick Kézilabdacsapatnak mutattuk meg a SUP-olást. Lódi Eszter és Vadkerti Attila szervezték, ők szeretik, sokat SUP-olnak. Csupa nagymenő válogatott játékos, Vadkerti Attila, Ilyés Feri, Zubai Szabolcs, 4 spanyol, 1 bosnyák próbálkozott. Ügyesek voltak, csupa 2 méteres, erős ember, mi kicsik voltunk mellettük. A végén SUP-verseny is volt, amit nagy élvezettel, vidámsággal csinált mindenki. A gyerekek is élvezték, és hangosan szurkoltak az apáiknak. Hosszú, fárasztó volt az út, de megérte lemenni, sikeres napunk volt.
Az okostelefonom még mindig szervizben van, múlt héten szóltak, hogy kész, mindent javítottak, cseréltek, alighogy eljöttem, újra elromlott. Elvitték bevizsgálásra, kedden írtak, hogy kicserélik. Épp ideje, nem volt szerencsém vele.
Holnap, csütörtökön Búcsú dzsembori lesz a Városligeti tavon, vasárnap leeresztik a vizet.